“Nem akarok ennek a rendszernek falazni”

Mi a Gottsegen György Országos Kardiológián voltunk a Gyermekszív Központban 2013 november-decemberben, összesen 5 hétig. 5 naposan kerültünk be, az újszülött (otthon született) kisfiam szívzörejei bizonyultak súlyos szívfejlődési rendellenességnek. Ez önmagában megrázó volt számunkra, a legnagyobb sokk azonban a kórházi szabályok miatt ért minket. Számítottunk rá és mégis. 

Nehéz egy ilyen történetet megírni, mert miközben tudom, hogy napjában többször és rendszeresen sérültek a kisbabám jogai, azert mégis csak itt gyógyult meg, itt kapott egy újabb esélyt a szép és tartalmas teljes életre. És azért is nehéz megírni, mert azok a nővérkék, orvosok, akik ebben a rendszerben dolgoznak, tudásuk legjavát nyújtják. És én ahelyett, hogy hálás lennék, még ilyen leveleket írok?! Mégis meg kell tennem, mert nem akarok ennek a rendszernek falazni. Ahol a főorvosasszony aktuális hangulatától rettegnek a nővérkék. Ahol a szabályok fontosabbak, mint a beteg gyerekek. Ahol egy egészségügyi dolgozó megteheti, hogy kioktatva, lekezelően beszél egy szülővel. Ahol elfogadott, hogy a szülő csak egy megtűrt rossz, akivel nem lehet együttműködni. Ahol elhangozhat egy nővérke szájábol egy síró 1 éves gyerekhez szólva, (az édesanyját kiküldték) hogy “hány napja is vagy bent? Már 4 és még mindig nem törtél be?” Hát ezért nem a hála az első, ami eszembe jut.

Az első, ami eszembe jut, az az, hogy el akarnak szakítani a kisbabámtól, – akiről még nem is tudom, mennyire súlyos az állapota, hisz kivülről olyan, mint a testvérei, semmi jele nincs, hogy rosszul lenne- én pedig görcsösen ragaszkodom hozza, hogy maradok és egyedül vagyok, a nővérkék meg “sokan”, és nem vagyok biztonságban, és engem nem értenek itt meg. A következő, ami eszembe jut az a kiszolgáltatottság. Hogy hiába szóltam, hogy ha bármilyen vizsgálatot végeznek, akkor szeretnék ott lenni, elvitték vérvételre, ultrahangra nélkülem. Így még wc-re sem mertem kimenni. Az egy szobában lévő anyatársakkal cseréltünk telefonszámot és hívtuk egymást, ha a kicsinek anya kellett. Ezek voltak az én élményeim. Bár kaptam anyaszállást, éjszaka nem lehettem a kisbabával. Azt sikerült elérnem, hogy éjszaka is feljárhattam szoptatni. Előfordult olyan is, hogy a nővérke olyan szigorúan tartotta a 3 óránkénti szoptatást, hogy felhívott úgy, hogy a kisbaba még aludt. De nekem jönnöm kellett, mert akkor volt etetés! A 3 órát napközben is tartanom kellett. Bármilyen érvem volt ellene, ugyanazt a választ kaptam, mindenkitől ugyanazt szinte szó szerint: “Anyuka, ez egy kórház, itt rendnek kell lenni. Nem lehet össze-vissza etetni. Egyébként is, a beteg gyerekeknek nagy szükségük van a rendre, nekik szinte kötelező a 3 óránkénti etetés.” Nővérkék, orvosok, mindenki ezt szajkózta. Szoptatni egyébként csak egy erre fenntartott szoptatós szobában lehetett, a kórteremben nem. Mit képzelek, itt apukák és nagyobb fiúk is vannak….

Hetek teltek el bizonytalanságban, hogy nem tudtam, mi lesz a sorsa, várni kellett, hogy kiderüljön, hogy az ő esetében mi lesz a legjobb megoldás. Aztán felkerültünk az intenzív osztályra, akkor már tudtuk, hogy biztosan műteni kell. Ott már napközben sem lehettem mindig ott. Az éppen aktuális nővérkétől függött, hogy mit enged meg. Egyik nap ott lehettem, másik nap elküldtek. Ha beavatkozás van, akkor nem lehetek bent, akkor sem, ha az én gyermekemen végzik. Az intenzíven délután 1 és 3 között volt egy ún. csendespihenő (ami persze minden volt csak nem csendes), amikor szülők nem lehettek bent. Sose tudtam meg, hogy ennek mi az értelme. A vizitek alkalmával a szülők nem lehettek benn a kórteremben és az intenzíven sem. És tájékoztatást is csak akkor kaptunk, ha nagyon határozottan rátapadtunk az orvosokra, mivel nővérkék nem mondhatnak semmit.

Aztán jött a műtét. És itt a műtét utáni őrzőben, ahol napokat töltöttünk végre úgy éreztem, hogy figyelnek ránk, szülőkre is. Persze a látogatás itt volt a legkorlátozottabb, mégis itt éreztem magunkat a legjobban. Mert felnőttként kezeltek. Mert tudták, hogy min megyünk keresztül. Kérés nélkül informáltak, bíztattak. Végre azt éreztem, hogy ezek az emberek a gyermekemért vannak. Itt Ő a legfontosabb, nem a kórházi személyzet dolgának megkönnyitésére hozott szabályok. Ekkor értettem meg, hogy itt valami általam nem ismert rendszer szerint változnak a szabályok. Talán osztályvezető főorvosok határozzák meg, nem tudom.

Persze hívtam a betegjogi képviselőt, de csak üzenetrögzítő vette fel, hagytam üzenetet, de nem hívtak vissza. Egy anyatárs később eljutott hozzá, végül a betegjogis fél órát beszélt neki arról, hogy miért is nagyon jó minden úgy, ahogy van.  

Miután haza jöttünk hetekig álmodtam a nővérkékkel, orvosokkal, akik beszólnak, kiosztanak vagy csak kedvesen megjegyzik, hogy nem jól csinálok valamit. Mert ott bent az energiám egy jó részét az vitte el, hogy hogyan tudnék úgy viselkedni, hogy a legkevésbé foglalkozzanak velem. Hogy jó legyek. Hogy jól csináljak mindent. És ez így nincs jól. Miután hazatértünk elhatároztam, hogy teszek valamit, hogy jobb legyen. A főnővér helyettessel sikerült beszélnem. Tanulságos beszélgetés volt. Azt mondta, így is túl megengedők a szabályok, mert képzeljem, mi történt a minap: egy anya bebújt a szekrénybe este, hogy éjszakára is bent maradhasson….. Tehát szigorítani kell…

U.i: Azóta egy ismerős kisbabát műtöttek Szegeden, szintén szívműtét. 24 órás szülői jelenlét biztosított. Szülő bent alhat, igény szerint lehet szoptatni. Tehát mégis meg lehet oldani…

Kata

Mi a te történeted?

Kedves szülők, orvosok, nővérek,

várjuk a ti történeteiteket, személyes élményeiteket is a „Gyerekkel vagyok” kampány során. Ajánljatok nekünk szakembereket, innovatív gyakorlatokat, amiket bemutathatunk. Osszátok meg velünk véleményeteket, jó és rossz tapasztalataitokat. Leveleket a tasz@tasz.hucímre küldhettek, a tárgyba kérjük írjátok bele, hogy “Gyerekkel vagyok”. A történeteket szemlézzük és (a szerző engedélyével) megjelentetjük a gyerekkelvagyok.tasz.hu oldalunkon.



15 hozzászólás a(z) ““Nem akarok ennek a rendszernek falazni”” bejegyzéshez

  1. Nevet nem írnék szerint:

    Közeli rokonom nővér GOKI-ban. Elmondása és történetei szerint, kórház vezetése és az egyes osztályok vezetői azok, akik miatt ezek a problémák felmerülnek egyáltalán. Van olyan osztály, ahol a főnövér sem! rendelkezik megfelelő végzettséggel és szakmai tudással, hanem anno pártalapon került oda. Számos ilyen példa van a kórházon belül sajnos. A nővérek és ápolók is két részre oszlanak, vagy betagozódnak ebbe rendszerbe, vagy folyamatos, főleg szakmai konfliktusban állnak, akár orvossal, ápoló-, vagy nővértársakkal szemben. Elsősorban fejétől bűzlik a hal.

  2. marczy szerint:

    “egy anya bebújt a szekrénybe este, hogy éjszakára is bent maradhasson…”
    Amíg a magyar egészségügy ilyen állapotban van, teljesen megértem az anyukát.
    Az összes főorvost elzavarnám nyugdíjba, és olyanokat raknék a helyükre, akik legalább 1 évet kint dekkoltak ösztöndíjjal stb. valamely normális nyugati országban (Anglia egészségügyileg nem az, Hollandia, Belgium, Skandinávia előnyben, esetleg Ausztria, Németország. Szoc. munkások esetén jöhet még Franciaország is…).
    Ha csak az oktatással lenne gáz ebben az országban, nem lépnék le innen, mert vannak intézmények, ahol a fiamat ott merném hagyni. De az egészségügy helyzete meg egyes munkahelyek vezetési kultúrája együtt már túl sok, én már egy ilyen országnak sem óhajtok falazni.

  3. Robi szerint:

    Baromi kényes dolog, ha az ember gyerekéről van szó és a szülő mindig ott akar lenni és mindenről tudni akar…de:
    1., Ha beavatkozás van és kiküldik (vagy nem engedik be) az nem azért van, mert a nővérek gonoszak, hanem mert a szülő általában csak akadály. Főleg, ha sürgős, életmentő beavatkozásról van szó, akkor nincs idő anyukára tekintettel lenni és szépen elmagyarázni neki, hogy most mi történik és csillapítani a hisztijét, mert esetleg meghal a gyerek közben. És anyuka véleményét sem szokták kikérni, mivel anyuka vélhetően nem járt sem kórbonctanra, sem parazitológiára és a tudása maximum az internetes fórumokban olvasottakra korlátozódik.
    2., Nem kell ott lenni a vérvételnél sem. El kéne fogadni, hogy a nővérkének ez napi rutin, anyuka meg esetleg elájul és akkor a gyerek helyett megint csak anyukát kell felmosni.
    3., Tegyük fel, hogy a kórházi dolgozók a szülészeten több gyereket/szoptatást láttak, mint anyuka életében összesen fog és tegyük fel, hogy értenek ahhoz, amiről beszélnek. És ha azt mondják 3 óránként szoptatni kell, akkor vélhetően igazuk van és anyuka jobban teszi, ha szót fogad. Valószínűleg anyukán kívül van 20 másik anyuka is, akikre szintén oda kell figyelni és könnyebben megy a dolog, ha valamiféle rendszer szerint történik a szoptatás.

    Szóval a dolgoknak általában több nézőpontjuk van. A marha nagy önérzet és sértődés helyett arra kéne koncentrálni, hogy hogyan lehet jobban együttműködni, esetleg mosolyogni egyet arra, akinek ez a munkája és éppen a gyerek életét menti meg. Valószínűleg egy mosoly lesz a viszonzás, mivel a kórházban dolgozók általában nem azonosak a gulág-őrökkel, csak ha valaki annak tekinti őket és úgy áll a dolgokhoz.

  4. efcefc szerint:

    Az anyuka kicsit kényes. Arra nem gondol, hogy zavarja a dokikat a jelenléte vizsgálatok közben? Az sem árt, ha egy főorvos szigorú és rettegnek tőle. Mert így van csak rend.

    • Mona szerint:

      Fura egy nevelési elveid lehetnek, ha az a jó, hogy ha valakitől rettegnek és szerinted így lesz rend. Ugye nem pedagógus vagy, mert akkor mentsük ki a gyerekeket.

      • csicsone szerint:

        Hülyék lesznek visszajönni az orvosok, ha már egyszer normál fizetést kapnak!
        Én voltam, és vagyok mindkét oldalon. Az egyik lányomat többször műtötték, és az egészségügyben dolgozok.
        Sokszor jönnek jogokkal az anyukák. Én tiszteletben tartom a jogaikat, csak Ők nem figyelnek a mi, és mások jogaira.
        Pl amikor az újszülötteket szúrjuk, és odaáll és csak mondja a magáét, amikor én próbálok a más gyerekére koncentrálni.- Milyen bunkó is az a szemét nővér, hogy fáj a melle és nem vele foglalkozik. Ha a másik gyermek anyukája azt látja, hogy közben mással foglalkozok, akkor szerinte vagyok bunkó.
        Szóval a kettő között ha választanom kell, inkább a gyerekre koncentrálok.
        Ez csak egy példa s sok közül.

  5. Zongorilla szerint:

    Tessék azt is tudomásul venni, hogy kisdolognak minden szoptatás után 5 perccel, nagydolognak pedig 9:15-kor van a helye a pelusban, és punktum! Rendnek kell lennie!

  6. pofiarc szerint:

    Robinak: akinek gőze sincs a szoptatásról, az ne szóljon bele. Az anyatej csak az igény szerinti szoptatáskor termelődik megfelelő mennyiségben, időre szoptatáskor nem. Időre szoptatásnál az anyatej mennyiségét növelni sem lehet (ahogy nő a baba, egyre nagyobb lesz az étvágya), ezért lehetséges, hogy sok időre szoptatott baba anyukájának egyszer csak “elfogy a teje”.

    Éjszaka is muszáj szoptatni. Egyrészt mert ha az anya éjjel nem szoptat, reggelre akkora túltermelése lesz, hogy begyullad a melle. Másrészt éjjel mit eszik a baba? Cumisüvegből etetik? És nem hallottak még a cumizavarról? Cumisüvegből annyival könnyebben jön a tej, és annyira más technikával kell belőle kinyerni, mint az anyamellből, hogy sok baba – főleg az újszülöttek – egyetlen cumisüveges etetés után egyáltalán nem képesek mellből szopni. :( Tényleg ez a cél?

    és végül, hogy rendnek kell kell lenni egy osztályon… 24 hétre született korababákkal meg lehet csinálni, hogy a szülőt partnernek tekintik, bevonják mindenbe, bent lehet minden vizsgálaton. Nem pénz kérdése, csak a hozzáállásé. http://index.hu/nagykep/2015/07/09/dani_honved_korhaz_pic_koraszulott_intenziv/?utm_source=facebook&utm_medium=share&utm_campaign=index

    Valaminek nagyon-nagyon meg kell változnia a fejekben, hogy a beteg gyerek jogait elismerjék és be is tartsák. mert nem a szülőnek van joga a gyereke mellett lenni, hanem a gyereknek joga (és szükséglete!), hogy a szülője folyamatosan vele legyen.

    egy időre született gyerek és két korababa édesanyja

  7. sorstárs szerint:

    Én teljesen megértelek. Mi is voltunk a GOKI “lakói”, és máig bánt, hogy hagytam magam kizavarni a vérvételről (felvételkor, nem volt ott senki más, akit zavarhattam volna, és a gyerekemnek joga lett volna, hogy ott legyek vele!!). Tudom, hogy az osztály dolgozói túlterheltek, de, ha hagynák a szülőket segíteni, mindenki jól járhatna. Én anno leírtam a tapasztaltakat egy szív-es topikban, legjobban az anyatársak estek nekem, hogy hol a hála. Hála van, mert lett egy ma már egészséges gyerekem (az én fiamat is műtötték), de tehetetlen düh is, hogy nem tudtam minden esetben megkönnyíteni a fiamnak azt, amit átélt.

  8. Tamas szerint:

    Robi!

    Képzeld el “Anyukának” jogai vannak, melyek nagyon pontosan szabályozottak.
    Ezek a jogai sérültek, teljesen függetlenül a vaskalapos véleményedtől.
    És képzeld “Anyuka” akkor szoptathat amikor jólesik neki,
    sőt már akkor is sérülnek a jogai, mikor nem engedik a kórteremben szoptatni.

    Efcefc!
    Ez kényesség, hanem jogi kérdés, rettegni pedig neked kellene attól, hogy milyen elképesztő margaságokat gondolsz…

  9. pistike szerint:

    Félelmetesek ezek a “rendpárti” kommentek.
    Viktorország….

  10. Juli szerint:

    Kislányomnak pitvari sövényhiánya, köznyelven “lyukas szívvel” született. Vidékiek vagyunk 3 havonta járunk kontrollra 4 hónapos kora óta és most 3,5 évesek vagyunk. A probléma miatt műteni kell pontosan abban a kórházban amely az esetleírásban szerepel. Voltak már kórházi tapasztalataim amikor a másik gyermekemet műtötték kétszer és nagyon hálás vagyok az orvosoknak-nővéreknek, mert sikeres műtéteken vagyunk túl. De ahogy a cikkben is szerepel, nagyjából az a lehetőség, hogy mindent úgy kell csinálni szülőként ahogy a nővér vagy orvos mondja. A vizit alatt nekem is kint kellett lennem, a kórházi tartózkodás alatt nem éjszaka nem lehettem a gyerekemmel. E két dolog miatt éreztem tehetetlennek magam, elfogadtam a szabályokat, félve attól ha nem így teszek hátrány éri a gyerekemet. De borzasztó érzés volt minden téren. az előttem hozzászólóknak annyit, hogy megértem ha útban van a szülő, ezért nem jó ha akadályozza a gyógyítás folyamatát. 2 eset ami velünk történt meg: 1. a műtét után 4 héttel magas lázzal bevittem az ügyeletre a gyerekemet, pechemre hétvége volt, ún. kisdoktorok voltak ügyeletben egy nagydoktor felügyelete alatt, aki fent az emeleten “dolgozott”, a kis doktor mindenben bizonytalan volt, ezért folyamatosan vártuk, mit jelez vissza a nagydoktor, aki nem ért rá így nagyjából 4 óra alatt odáig jutottunk, hogy akkor legyen vérvétel este 9 óra, 4 hónapos gyerekemet 9 alkalommal szúrták meg (kar, boka, kézfej, fej), 2 nővér, 1 kisdoktor próbált vért venni, de nem találták a vénát, s akkor azt mondtam, hogy most már elég, nem egyezzem bele, jött a szöveg, hogy ha probléma van a gyerekkel és nem tudnak segíteni az én felelősségem lesz. Vállaltam, mert tudtam, hogy ott az a 3 ember nem képes megoldani a problémát. Utólag csak azt bánom, hogy hagytam kísérletezzenek, már a 3. próbálkozás után azt kellett volna mondanom, nem csinálhatják. 2. eset: szintén belázasodott a gyerek, vese gondok vannak, ezért az ügyeleten azt mondták, mivel nyár van nincs hétvégén elérhető nefrológus akitől infot kaphatna az orvos maradjunk bent megfigyelésen, estére az ambulancia ügyeletén, péntek volt, szombat-vasárnap a fertőző osztályon, mert ott volt hely és egyébként is csak 1 bárányhimlős volt rajtunk kívül, persze nekünk elkülönített rész, semmi fertőzésünk. Hétfőn újabb költözés a veseosztályra, ahol délelőtt 10.00 óra és még mindig nincs info, mikor is jön orvos és nézi meg nefrológus hogy végre kiderüljön miért lázasodott be a gyerek. Kimegyek, kérdezősködök folyamatosan, nincs info, majd ha jön az orvos, 12.00 kiborulok és követelem, sírva-ríva, hogy most már 4. napot kezdjük e neves intézményben, szeretnék illetékes orvossal beszélni, hogy miért vagyunk még mindig itt és miért nincs szakorvosi vizsgálat, ha nem jön orvos saját felelősségemre hazaviszem a gyereket egy órán belül. 10 perc múlva jön az orvos, próbál nyugtatni, mondja a rendszer rossz működését, elmagyaráz dolgokat és hogy a gyerekem papírjaival délelőtt megbeszélésen volt a sebészekkel. Nagyon jó orvos, nagyon segítőkész mindig, de túlterhelt és az időhiány miatt véletlenül kimaradt a szülő tájékoztatása a folyamatból. Nos, én csak az információ hiányt, a szülővel történő kommunikációt kérem, mert a gyógyítás az orvos feladata, az aggódás meg a szülőé, s a gyógyulás érdekében szükség van az együttműködésre.

  11. Macsika szerint:

    kedves Robi, 1. Tudja a gyereknek számít ha a szülő ott lehet azon a beavatkozason, esetleg fel kene venni a pszichológia kurzust is a parazitologia mellé… 2. Vérvételnél jobb helyeken anyukájuk ölében ülnek a kicsik 3. Igény szerinti szoptatásnak is van szakirodalma, ellentétben az alvó gyermekek szoptatásával. rend? Miféle rend? Vagy emberség?

  12. K.A. szerint:

    Üdv,

    Igen, szakmailag sokszor ott vannak, de a stílus, amit megengednek maguknak az borzasztó…

    Szülés után már az egyik nővér annyit rinyált, hogy visszaszóltam neki…
    Mondtam neki hogy 24 órán keresztül hallgatjuk, hogy rajta van a Világfájdalom… Egy kicsit több tartással viselje már a munkáját és ne sértegessen…

    Pedig tényleg maximálisan megértő vagyok, de tényleg túl tudnak minden stílusbeli határon menni…

    Egyszerűen az van, hogy mivel szakember hiány van ezeken a területeken, ezért úgy képzelik, hogy mindent megengedhetnek maguknak…

  13. Rozi szerint:

    1. Azt nem írta anyuka, h a gyermek hanyadmagával volt egy kórteremben. Mert, ha többen vannak, akkor viszont más gyereknek is vannak jogai, ami miatt látogató (anyuka, apuka, akárki) nem lehet bent a kórteremben vizitnél. Ugyanebből az okból nincsenek évek óta lázlapok sem az ágyakon!

    2. Nyilván ilyenkor a szülő sokkal szenzitívebb, de ne felejtsük el, hogy az ott dolgozók is emberből vannak. Sajnos nekik is vannak rosszabb és jobb napjaik. Ahogy bármelyikünknek. És azoknak akik itthon dolgoznak, azoknak a nagy része szívből csinálja. Ismétlem, nagy része.

    3. Az internet világában tényleg mindenki nagyon okos. Egy sebész ismerősöm mesélte: üszkös, fekélyes lábnál mire a delikvens orvoshoz megy és már csak az amputáció a megoldás, jópárszor elhangzik a “pedig paradicsomot is raktam rá” mondat. Sajnos el tudom képzelni, hogy az itthoni helyzetben már nincs energia “okos” és okos szülő között szelektálni.

Minden vélemény számít!